Egyszer régen, már magam sem emlékszem, hogy mikor… tettem egy ígéretet, hogy Zsombi barátunkról készítek majd néhány fotót. Aztán teltek-múltak a napok, a hetek és a hónapok, de a gyerekfotókból semmi nem lett. Persze nem rajtam múlt a dolog, egyszerűen mindig közbejött valami, ami miatt így alakult.

Hosszas egyeztetések után a hét közepén végre sikerült összehozni a randevút a Czank családdal. Több szempontból vártam ezt a napot. Az egyik ok az, hogy ismét nyársaltunk egy jót a kertben. A másik, hogy a nyaralás óta nem volt fényképezőgép a kezemben, szóval az elvonási tüneteim már kezdtek elviselhetetlenné válni.

A fotózás előtt Anikó felkészített rá, hogy Zsombor mostanában nem igazán hagyja magát fotózni. Persze otthon még azt mondta, hogy nekem majd IGEN! Ennek meg is örültem, aztán eltelt néhány perc és rájöttem, hogy megint egy nagy kihívás előtt állok…

Zsombi nagyon aktív, mozgékony gyerek, követni szinte lehetetlenség. Mikor megnyomtam volna az exponálógombot a fényképezőgépemen, akkor hirtelen azt vettem észre, hogy már nyoma sincs a gyereknek, a kert másik végében áll és támaszkodik a játékfűnyírón. Aztán futott, szaladt, rohant, és persze motorozott ezerrel…

Néha kicsit elfáradt, és keresett valamit, amin kipihenhette magát…

Zsombi velem ellentétben gyorsan regenerálódott. Nekem viszont meg kellett ennem egy kis sült szalonnát és kolbászt, hogy újra a régi formámat hozzam. 30 felett sajnos már nem mennek olyan könnyen a dolgok…

Nos, sikerült jól összehangolni a fotózást a nyársalással. Mondhatnám úgy is, hogy összekötöttük a kellemeset a hasznossal. Míg én Zsombira és a fényképezőgépre koncentráltam, addig más a sörre és a tűzrakásra. Munkamegosztás volt ez kérem szépen a javából!

Lassan befejezem már, mert ahhoz képest, hogy korábban nem akartam blogot írni azért elég jól belejöttem a szófosásba. Beszéljenek inkább helyettem a fotók!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megosztom ...Share on Facebook0Share on Google+0Tweet about this on Twitter