Régóta készültünk Kompoltra a rokonokhoz, most végre összejött. A látogatás célja nem csak az volt, hogy ismét találkozzunk, hanem az is, hogy Biankáról készítsek néhány gyerekfotót. A leányzó épp aludt, amikor megérkeztünk. Nem akartuk felébreszteni, de azért sikerült… Hosszú időbe telt, míg megbarátkozott velünk. Nem csoda, hisz ritkán látjuk egymást.

Kocsiba ültünk és kimentünk a közeli játszótérre. Nagyon meleg volt, de a gyerekek ezt egy cseppet sem bánták. Egyik játékra fel, aztán le, másik játékra fel, aztán le. Bianka a játék hatására teljesen megváltozott, már cseppet sem félt tőlem. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy megörökítsem a közösen megélt pillanatokat.

Ancsa később elnavigált bennünket a szintén közelben lévő rétre. A távolban megpillantottam egy hidat, ami azonnal megtetszett. Semmi különös nem volt rajta, de éreztem, hogy nekem oda kell mennem. A gyerekek egyszerűen imádták ezt a helyet, boldogan szaladgáltak oda-vissza a patak felett. Nézegették a távolban robogó vonatokat, a vízparton pecázó fiatalokat.

Romantikára is maradt idő. Boni teljesen Bianka rabjává vált. A leányzó egy ideig hagyta, hogy Boni közeledjen, aztán teljesen elutasítóvá lett. Én meg csak mosolyogtam Ancsával, hogy milyen édesek… Meg persze fotóztam, mert ezek a pillanatok megismételhetetlenek…

Megosztom ...Share on Facebook20Share on Google+0Tweet about this on Twitter